500 gyerek – fél pszichológus

500 gyerek – fél pszichológus post thumbnail

A napokban több hírportál is hírt adott a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában történt hétfői késelésről, illetve pont egy hete Szolnokon, egy kilencedikes diák brutálisan megverte tanárnőjét.

Imádkozzunk mindkét tragédia érintettjeiért: a kórházban gyógyulókért, az elkövetőként emlegetett diákokért, osztálytársaikért, tanáraikért és családjaikért.

S hogy ne történjen több hasonló eset, kiemelten javasoljuk, hogy az oktatásügy változásáért érdemben felelős személyek vizsgálják felül a mostani gyakorlatot, miszerint

egy 500 fős iskolára egy félállású iskolapszichológust finanszíroz az állam.

Konkrét számokban kifejezve: egy félállású pszichológus összesen 11 kontaktórát tud tartani egy héten. Így nem meglepő, hogy hónapokat kell általában sorban állni az iskolapszichológusnál.

Ugyanebbe a heti 11 órába kellene, hogy beleférjen a tanárok, pedagógiai asszisztensek segítése, illetve a szülőkkel történő személyes konzultáció is.

Kérjük az iskolapszichológusi rendszer felülvizsgálatát!

Szakemberek bevonásával mérjék fel, hogy milyen mértékben szükséges növelni a pszichológusok létszámát, és biztosítsák az ehhez szükséges feltételeket!


facebook.com linkedin.com twitter.com

Hírek, események

… és a közoktatással mi van?
„Becsöngettek! és a közoktatással mi van?" Ezzel a címmel tartott workshopot Mikesy András a Családképző
A Küldetés kérdései a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről szóló rendelettervezethez
A 2024. augusztus 5-én jelent meg a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről szóló rendelettervezet
Közös ügyeinkről
A Küldetés állásfoglalása a mindennapos testnevelés rendjének módosításáról, a pedagóguspályára visszatérni kívánó kollégák helyzetéről és a