“Kézenfogva” címmel jelent meg Korzenszky Richárd (OSB) írása a Győr-Sopron megyei Kalendáriumban, 1983-ban, több mint négy évtizeddel ezelőtt. Ugyanakkor a benne megfogalmazott gondolatok ma is aktuálisak, és megfontolásra érdemesek. Az alábbiakban ebből az írásból közlünk részleteket.
Mi ezzel kívánunk boldog új évet minden kedves kollégánknak.
“(….) a nevelő munka olyan, mint a kertészé. A palántát a szülők hozzák. Az iskola másra nem vállalkozhat, csak arra, hogy felnöveszti a palántát. Megmunkálja a földet körülötte. Öntözi, hogy gyökerei táplálékot kapjanak. Félretolja, lenyesi a környezetéből mindazt, ami meggátolná, hogy a növekedéséhez elengedhetetlenül szükséges fény elérjen hozzá. Olykor meg, ha erős a szél, a felnövekvő hajtást karóhoz köti, hogy derékba ne roppanjon. S egy idő után elveszi mellőle karót ‒ s ettől kezdve aggódva figyeli, most már távolabbról: vajon olyanná nőtt-e amilyennek szerették volna. (…)
Igen nagy a felelőssége az iskolának.
Szemünk – ki tudja, miért? – elszokott a gyönyörködéstől. Szinte ijedten bámulunk arra, aki önfeledten rá tud csodálkozni az életre, a világra. Annál többet mérünk, tervezünk, töprengünk: ki mire való? A célszerűség, a fogható hasznosság megszállottjai vagyunk. Már az egész kisgyerekbe is „belenézzük” a majdani orvost vagy mérnököt (de milyen ritkán a majdani édesanyát vagy apát). Elvárásaink korán felhővé sűrűsödnek a gyerekek fölött. Igaz, hogy jól képzett, művelt, nagy tudású emberekre van szükség. Csakhogy mintha megfeledkeznénk a „jól képzett”, a „művelt”, a ,,nagy tudású” hangsúlyozása közben arról, akire mindez vonatkozik: mintha egyre inkább elfeledkeznénk a emberről.
(…)
Óriási a felelőssége mindazoknak, akik a felnövekvő ember előtt megnyitják a világot. Vajon valóban azt mutatják-e kívánatosnak, ami igazán szép, ami valóban jó, ami tényleg igaz? Szülőknek, nevelőknek a felelőssége akkora, hogy szinte beleremeg az ember, ha meggondolja:
embersorok függenek szavunktól, példánktól. Attól, hogy akarva-akaratlanul igazodási pontot jelentünk a ránk bízottak életében.
(…) fontos, hogy ne csak az eszünk legyen nyitva mindarra, ami megismerhető és felfogható, hanem legyen nyitva a szívünk (= emberségünk) is a világra.
(…)
Iskolába vezetni gyermeket (a pedagógus – a szó eredeti jelentése szerint – éppen erre vállalkozik) annyit is jelent, mint kézen fogni a fiatalabbakat. Kézfogásunkkal továbbadjuk-e mindezeket?
(…)
Nem csak matematikára, történelemre, kémiára, fizikára kellene fölkészíteni és megtanítani a gyermekeket. Nem csupán egyetemi vagy főiskolai felvételi vizsgára. Nem elég szakmát, szakképzettséget a kezükbe adni.
Valami mást, többet is várnak tőlünk a fiatalok: azt a hitet, hogy élni érdemes.
Csak emberként érdemes élni az embernek. Felelősséggel az életért. Békében önmagammal, társaimmal, környező világommal. Az iskola feladata mérhetetlenül nagy ebben. De másra nem vállalkozhat, csak arra, hogy azt öntözi és gondozza amit a szülők elvetettek.”
Korzenszky Richárd OSB: Szünet nélkül – egyházról, iskoláról, Tihany (Bencés Apátság), 2000, 9-11.
A képek forrása:
- 1. Unsplash / Hannah Busing
- 2. Unsplash / Jonathan Kemper
