Tanárballagás 2.0

Tanárballagás 2.0 post thumbnail

Szakszervezetünk első hivatalos eseménye november 26-án került megrendezésre, a Tanárballagás 2.0 – Ez van?! címmel.

Azt éreztük, hogy tanári közösségeinkben a közhangulat csak még inkább elkeseredettebb, reménytelenebb, kevésbé hiszünk abban, hogy valóban pozitív változás következhet az oktatásban. Miközben többen elhagyták a pályát, teljesen érthető okok miatt, vannak azért, akik itt maradtunk. Úgy éreztük fontos lenne megvalósítani egy olyan eseményt, ahol egyszerre kap hangot a realitás és a biztatás.

Köszönjük, hogy ennyien részt vettetek a ballagáson! Rezeseinknek és önkénteseinknek különösen nagy hála! Illetve köszönjük a sajtó munkatársainak is, hogy közlésre érdemesnek találták eseményünket!

Köszönjük őszinte visszajelzéseiteket, megszívleljük őket!

Találkozzunk a következő eseményünkön!


Kakucs Katalin beszéde

Kedves Jelenlévők,

akik a vasárnap délutánotokat a Tanárballagásra áldozzátok, köszönjük, hogy itt vagytok!
Jól eső abba belegondolni abba, hogy mind fontosnak tartjuk a jó oktatást! Szeretnénk, hogy olyan iskolák működjenek, amikben a diákoknak és tanároknak is egyaránt jó bent lenni!
És ha ez mind így van, engedjétek meg, hogy magunk között szólva őszintén elmondjam egy pályakezdő kérdéseit, félelmeit, reményeit. 

A beszéd megírása előtt kíváncsiságból felvettem a kapcsolatot korábbi csoporttársaimmal, pályája elején lévő ismerőseimmel. Érdekelt, hogy vannak, mit látnak ők a saját tanárközösségeikben, iskoláikban és ki az, aki tanít közülük?

Igazából egy mondatban is össze tudnám foglalni:

Vigyázzunk pályakezdő fiataljainkra!

Mit is jelent pályakezdőnek lenni?

Talán hasonló egy fiatal facsemete életéhez. Világos, üde színei, levelei vannak, a szára még hajlékonyabb és magasra fog nőni – ha hagyják! Illetve, ha van ereje! És ha vannak körülötte óvó fák, amik nem engedik, hogy a nap kiégesse és elszárítsa friss leveleit!
Egy erdész ismerősöm mesélte, hogy az erdő rendszerében, amikor egy fa gyengébbnek érzi magát vagy megbetegszik, a többiek segítségét kéri. Ilyenkor kibocsát egy nedvet, amit az erdő gombarendszere elszállít a többiekhez, akik rögtön a segítségére sietnek a maguk gyógyító cseppjeivel.

Úgy látszik, hogy az erdő közösségben gondolkozik. Így tud létezni! 
A tanári is szerencsés esetben egy ilyen - megtartó közösség.

Szakmai kérdésekben bátran kérhettem kollegáim véleményét, és ha úgy esett jól, személyes bizonytalanságaimban is. De azt hiszem fontos feltennünk magunknak a kérdést, hogy

mennyire engedi meg a mi közösségünk, hogy hangot kapjon a tanáriban, ha valaki elveszettnek, vagy nagyon fáradtnak érzi magát, esetleg kételyek fogalmazódnak meg benne? Mennyire lehet kritikát megfogalmazni a tanárinkban?

Mert elég bénító érzés tud lenni, amikor egyházi iskolában tanítóként az a légkör vesz körül, hogy itt minden rendben, pontosabban mindennek rendben kell lenni és fiatalként örüljek, mert ennél rosszabb is lehetne. Ne foglalkozzak a külvilággal, sosem voltak itt fényes körülmények.

Nem tudok erre mit válaszolni, mert amit mondanék, nem talál meghallgatásra.
Esetleg privátban több kollega elmondja, hogy akinek esze van, elmegy a közoktatásból, ő biztos ezt tenné, de nyugdíj felé közeledve nem fog most már váltani. Sajnálná, de teljesen megérti, ha így döntök én is. 

Valóban ez lenne a megoldás?

Nem tudom, de

megijedek a pedagóguspálya alakulásától. 

Hogy egyre több órára, egyre többet kellene készüljek, egyre rövidebb idő alatt és még több dolognak kellene megfelelnem. És ami még ijesztőbb, könnyebb közönyösnek lennem és a kiutat keresnem.

Szeretnék a fenntartó mögött arcot látni, aki látja az enyémet is, amikor együtt írunk angol dalszöveget a kicsikkel és az a lelkesedés ami ott van, az akár hegyeket tudna mozdítani!!
De örülnék, ha akkor is látna, amikor nem tudom kifizetni a vajat a piacon, ezért fél egységet kell kérnem és nem szeretne kiszolgálni a pultos. Majd elmondom, hogy ne haragudjon, tényleg nincsen több pénzem, kezdő pedagógus vagyok. Erre azt mondja: „Hát akkor most az egyszer kivételt teszek! Mindent a gyerekekért! … Amúgy pedig nem olyan rossz tanárnak lenni, ott van az a nyári szünet!” – az örök aduász.

Nem tudom, mit kéne mondjak?

De olyan szívesen beengednék bárkit a terembe május elejétől és megkérdezném a véleményét, mit javasolna, mit csináljunk? Mert aki tanított, tudja, hogy ilyenkor már nem úgy pörög a buszkerék, mint októberben. Matyika már csak fekszik a padon, jobb esetben csöndben, a valóságban inkább rajzolgat, vagy a széke dőlési szögeivel kísérletezik.

Szeretném, hogy a bennünk felgyülemlett feszültség ne mérgezzen minket! Nyissunk kéményeket iskoláinkban a kivezetésükre, akár a tanárok, vagy az igazgatók felől kezdeményezve!

Mert most mi fiatalok inkább csendben hullunk ki. Nem beszélünk a fájdalmainkról.

Persze, ha 24 órára kell felkészülni egy héten, majd tanítani és közben azon gondolkozni, hogyan fogunk kijönni a hónap végére, valóban érthető, hogy nem ez a prioritás.
De ha nem nyílik alkalom ilyen dolgok megbeszélésére nem 24, hanem 25-26 órára fog majd lassan nőni a kötelező óraszám a pályaelhagyók miatt.
Mert a Hogy érzitek magatokat a pályán? kérdésre a szaktársaim nagy része azt válaszolta, hogy nem tudja, vagy inkább nem szeretné most már tudni.
3 évvel a diploma megszerzése után a törisek 40%-a, az angolosok 18%-a tanít. Közülük a fele pályaelhagyáson gondolkozik.

És ezek sajnos még a szebb számok,

a két évvel utánunk végzett évfolyamon a törisek közül csak egy valaki dolgozik pedagógusként.

Én fél lábbal kint, fél lábbal bent vagyok.

Jelenleg nem tanítok, fizetés nélküli szabadságot kértem. Külföldön tanulok, de közben gyakran rajta kapom magam, hogy azon gondolkodom, miként lehetne az ott tanultakkal színesíteni az angol vagy töri órákat. 

Megkérdeztem a volt zongora tanárnőmtől, Anna nénitől, hogy meddig érdemes szerinte küzdeni, kitartani a pályán? Ő 55 év tanítással maga mögött annyiféle változtatást, rendszert élt meg. Felhívott és csak annyit mondott: A végsőkig! Katikám, a végsőkig ki kell tartani!

És tudom, hogy igaza van! Anna néni jól látja. Nekem viszont lelkiismeretfurdalásom van, amiért a mostani körülményeket túl szűknek érzem, nem lehet az az elvárás, hogy kizsigereljük magunkat. Másnak láttam ezt a pályát diákként, illetve, amikor az egyetemet elkezdtem. Látom a barátaimon, hogy más munkahelyeken mennyivel könnyebb. Mert itt egyszerre 4 irányba kell megfelelnünk: a diákjainknak, a kollegáinknak, a főnökeinknek és a szülőknek, pont, mint egy felső vezetőnek. Csak neki nem kell fél egység vajat kérnie.

Hát ilyen ma egy facsemetének. Szüksége van az erdejére, arra, hogy segítsük egymást, merjünk beszélni a nehézségeinkről. Szüksége van a gombahálózatra, a nyitott beszélgetésekre, fórumokra! És ez most csak egy szükséglet, természetesen a nap, a  víz, jó minőségű talaj mind elengedhetetlen a növekedéséhez – de ezekről majd beszéljünk máskor.

Vigyázzunk pályakezdő fiataljainkra!

Lakatos Máté beszéde

Miért vagytok itt?

Fontos, hogy ezt tudjuk. Ezért arra hívlak, hogy forduljatok oda a melletetek állóhoz, és mondjátok el neki, hogy miért vagytok itt.

(…)

Ahány ember annyi érv. Ahány ember, annyi élet. Ahány ember, annyi sors. Amit elmondtatok, abban talán a hiány a közös. 

Tisztelt kollégák, kedves barátaim!

Itt vagyok egy kollégám és barátom miatt, aki elhagyta a tanári pályát. A hivatását. Elsősorban nem az anyagiak, a megígért, ám hiába várt méltányos béremelés miatt. Hanem mert úgy érezte, hogy a jelen körülmények között:

  • nem tud úgy tanítani, hogy igazán javára váljon a gyerekeknek. 
  • Nem tudja neki azt adni egy-egy irodalom órán, ami gazdagítja őket. 
  • Nem tud úgy készülni az órákra az egyre növekvő munkaterhek miatt ahogy azt elvárja magától.
  • Nem jut ideje pihenésre, erőgyűjtésre. 

Mindegyik egy-egy hiány.

Nincs annál szomorúbb, amikor valaki nem a pénz miatt adja fel a hivatását, hanem azért, mert már nem lel benne örömet.

És itt vagyok, mert jó veletek közösségben lenni. Mert erőt ad nekem.

Miért vagyunk itt mi, a Küldetés?

A hiány ellentéte a valami, a valaki. „Nem jó az embernek egyedül” lenni, közösségre van szüksége. 

Itt vagyunk tehát, mert keresztények vagyunk és erre sarkall minket a kereszténység társadalmi tanítása. Odafordulni a másikhoz, közösséget vállalni vele és cselekedni. Felebaráti szeretetből, más szóval: szolidaritásból.

Itt vagyunk, hogy ehhez a cselekvéshez társakat keressünk. Szövetségeseket

Ahhoz, hogy tudjuk, mit kell cselekednünk és mire kössünk szövetséget, először bátran szembe kell néznünk jelen helyzetünkkel és célokat kell kitűznünk.

Egyértelmű sikere az elmúlt évek oktatási mozgalmának, hogy a válságot, a problémákat nyilvánvalóvá tette. Ugyanakkor a kitűzött céljaink nem valósultak meg. A helyzet nem javult. Sőt! Emelkedtek a munkaterheink, és az ígért béremelés még mindig nem történt meg. Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy

úgy érzem, a hivatástudatunkkal élnek vissza, ami erkölcstelen.

Apátiát, reményvesztettséget és, hiányt érzünk. Ugyanakkor szeretjük a hivatásunkat és sok öröm ér minket, amikor a diákjaink között, kollégáink között, közösségben vagyunk. Szétfeszít ennek a kettősségnek a megélése.

A Küldetéssel az a célunk, hogy hozzájáruljunk hazánk fejlődéséhez a gyerekek boldogságát középpontba helyező köznevelési rendszeren keresztül. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy láthatóvá tegyük a pedagógusmunka értékét és igazán vonzóvá tegyük ezt a hivatást.<

Azt látjuk, hogy

céljaink elérése érdekében szélesebb társadalmi támogatottságra van szükségünk, amihez a társadalom oktatással kapcsolatos szemléletét kell formálunk. 

Ezzel tulajdonképpen olyan feladatot is felvállalnunk, ami nem elsősorban a mi feladatunk lenne.

Ennek érdekében hosszú távra kell terveznünk. Nem ígérhetünk rövid-, és talán még középtávon sem nagy sikereket. Ez egy maratonfutás lesz. Hosszú és fárasztó. Lesznek benne holtpontok, gyakran kell majd ellenszélben futunk, és lesz, amikor fel akarjuk adni. Én pl. legutóbb tegnap. Egyedül talán lehetetlennek tűnik. Ezért induljunk el közösen, váltóban, szövetségben egymással. Egy jó hírem van, a 42 195 méterből 750 métert máris leballagtunk.

Ahogy mondtam már,

kössünk szövetséget! 

De mire?

1. 

Egy olyan tér mellett állunk, melynek névadója, Placid atya olyan nehézségekkel szembesült élete során, amelyekkel össze sem lehet hasonlítani a mieinket. Ha ő meg tudott maradni hitében és hivatásában, akkor érdemes hozzá fordulnunk a receptért.

1. Észre kell venni és tudatosan keresni kell az élet apró örömeit. Nem csak a hiányokat, a nehézségeket!

Tanárként rengeteg öröm ér nap mint nap minket az iskolában. Keressük ezeket és osszuk meg kollégáinkka, más ismerőseinkkel és a közösségeinkkel is.

Ha ezt megtesszük, máris sokat tettünk azért, hogy vonzó közösséggé tegyük a pedagógustársadalmat, ami az utánpótlás szempontjából kulcskérdés.

2. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb.

Ilyen kapaszkodók lehetnek a kollégáink – vigyázzunk a tanári karunk egységére –, a barátaink, a családunk, és a hívő emberek számára Isten.

Kössünk szövetséget arra, hogy az örömökre figyelünk, egymásba és Istenbe kapaszkodunk!

2. 

Embernek lenni felelősséget jelent. Mások segítségével élünk, és egész életünkben felelősek vagyunk másokért. Az istenszeretet és a felebaráti szeretet parancsa minket keresztényeket arra kötelez, hogy segítsünk másoknak, szolgáljuk a közjót, támogassunk mindenkit emberhez méltó élete kibontakoztatásában, a közösségeket pedig saját jogaik megvédésében.

Kössünk szövetséget arra, hogy a kereszténység társadalmi tanítását követve leszünk jelen és fogunk cselekedni.

3.

Tanárként mások gyermekei vannak ránk bízva a saját gyermekeink mellett. Ahogyan a saját gyermekünket is megdicsérjük, ha „kivágta a rezet”, és szólunk neki, ha valamit nem jól csinál, vagy csinálhatna jobban, ugyanúgy a diákjainknak is megadjuk az elismerést ha főz egy jó mézes-mustáros csirkét vacsorára az evezős kiránduláson, és megmondjuk neki, ha valamiben hibázott. Vagyis jeleznünk kell, ha valami jó, és azt is, ha valami nem!

Kössünk szövetséget arra, hogy függetlenül attól, hogy a saját, vagy a más gyerekeként tekintünk a mindenkori kormányra, szigorúan szakmai alapon, és tanárhoz méltó stílusban el fogjuk ismerni, ami jó, és rá fogunk mutatni a hiányosságokra, építő kritikát fogalmazunk meg.

4. 

Egyik kedvenc filmem a Gladiátor, melynek főhőséből, a római hadvezérből, Maximusból gladiátor lesz. Mielőtt elindulna, hogy a Colosseumban is a küzdőtérre lépjen, a gladiátoriskola vezetője – aki egykor maga is gladiátor volt, de felszabadították – elárulja neki sikere titkát. Nem azért lett szabad, mert ő volt a legjobb harcos, hanem mert megnyerte a közönséget.

A mi közönségünk a magyar társadalom, diákjaink szülei, nagyszülei. Amikor a mindenkori kormány azt látja, hogy a társadalom többsége számára igenis fontos az oktatás, a „gyermekmegőrző” funkciónál többet várnak el, akkor fogunk tudni változást elérni.

Kössünk szövetséget arra, hogy elkezdjük formálni társadalom közneveléssel kapcsolatos szemléletét, hogy meglássák azt az értéket, amit a gyermekeknek és így az egész nemzetnek adni tudunk.

5.  

Egyetemistaként Kuvaitban tanultam egy évet. Egy alkommal kimentünk focizni a sivatagba. Mindenki muszlim volt, én voltam az egyetlen keresztény. Dél körül a többiek bevonultak a sátorba imádkozni, én kint maradtam. Az egyikük megkérdezte: Miért nem jössz be? – Mert keresztény vagyok, és nem tudom, hogy mit szóltok hozzá, ha én is ott imádkozom. Behívtak, hogy imádkozzam velük …  

Számomra talán ez lesz a szövetségünk legnehezebb pontja, mert nem tudom, hogyan fogjunk hozzá. És ezzel együtt is …

kössünk szövetséget arra, hogy kereseni fogjuk a kapcsolatot az állami intézményekben dolgozó kollégáinkkal is.

Milyen konkrét módon fogjuk megvalósulni szövetségünk 5 pontját?

Itt és most egy konkrét tervünket ismertetjük. Szeretnénk bemutatni a társadalomnak, hogy milyen kiváló pedagógusok, és jól működő, izgalmas, kreatív, jövőbe mutató gyakorlatok léteznek, mennyire színes és gazdag az iskoláink világa. Ugyanakkor az oktatási rendszer több ponton nehezíti, akadályozza ezeknek a megvalósulását. Talán a legkézzelfoghatóbb az, hogy 24 tanóra esetén egy-egy tanórára 40 perc készülési idő jut. Egy igazán jó tanóra, egy színes iskolai projekt tehát csak a szabadidőnk, vagy a saját családunkra és gyermekeinkre fordított idő terhére valósítható meg. (A te gyereked és saját gyerekem között kell választanom gyakran.) Ez fel tud őrölni, ebben ki lehet égni. Ezt én is érzem, pedig még “csak” 13 éve vagyok a pályán. Nem tudom, mit élhetnek át azok, akik 23 vagy 33 éve állnak helyt, állnak ellent a nehézségeknek, és nem engednek a minőségből. Hősök!

Szeretnénk tehát megmutatni a társadalomnak, mennyi értéket kapnak  a gyerekek az iskolában, és mennyi értéket veszíthetnek, mert elfogy a tér, elfogy az idő, elfogy az energia, és elfogynak, elégnek és kiégnek a tanárok, ha nem javul a helyzet.

Kampányt szeretnénk indítani, “Tanárnak lenni jó, de nehéz” témában, melyre néhány perces kisfilmet, novellát, verset, dalt vagy fényképet is be lehet nyújtani. Ennek részleteit január folyamán szeretnénk közzétenni.

Ennek a tervnek a pontos kidolgozásához, közös továbbgondolásához és megvalósításához keresünk szövetségeseket, akik ötleteikkel, munkájukkal, kapcsolataikkal, vagy erőforrásaikkal tudják segíteni ennek a programnak a megvalósulását. 

Tanárballagás 2.0 – Ez van?!

– Tettük fel a kérdést. Mi döntünk, hogy mire fordítjuk a figyelmünket, mire fordítjuk az erőnket. Hogy a problémák megnevezése, fájdalmaink kimondása mellett, elkezdünk-e építkezni.

Státusztörvény. Beváltatlan béremelési ígéret. Túlterheltség. Kiábrándultság. Apátia. Elvesztett kollégák és barátok. Reménytelenség. Csak EZ VAN?

Örömeink megosztása. Szolidaritás. Szövetségkötés. Cselekvés. Egymásba kapaszkodás. Istenbe kapaszkodás. EZ VAN!
KÜLDETÉSÜNK VAN!
facebook.com linkedin.com twitter.com

Hírek, események

Búcsú a pecsételős papírtól – hamarosan!
Új kedvezményrendszer a MÁV-VOLÁN csoport járatain március 1-től. Összeszedtük a pedagógusokat érintő változásokat.
JóLLéti kérdés
A Küldetés állásfoglalása a pedagógusok 2024. évi illetményemeléséről
Támogassa küldetésünket!
Amennyiben egyetért céljainkkal, és fontosnak tartja, hogy a Küldetés önszerveződő pedagógus szervezetként hozzájáruljon a magyar